A hajamat kiengedve hagytam. Miután elkészültem elraktam a táskámba a telefonom meg a pénztárcám.
Kint dudáltak, kinéztem az ablakon és egy fekete volvot láttam, megörültem hogy Shon télleg eljött értem.
Amint belépett Shon elárasztott valami melegség, mintha biztonságba érezném magam mellette. Amint bejött puszit nyomott az arcomra, elpirultam.
- Na, indulhatunk?- kérdezte
- Egy pillanat nem vagyok átöltözve (egy rövidnadrág meg egy hasamig érő topp volt rajtam)
- Nem kell nekem így is jó vagy, csak menjünk, mert elfoglalják a helyünket.
- Miért, hová megyünk?- kíváncsiskodtam
- Meglepi.- vigyorgott
- Oké mehetünk mondtam
Elindultunk, nem mentünk sokat hiszen a közelben parkolt le. Nagyon jó kocsija volt vagyis nekem jo volt mert nekem még nem volt autóm, egy volvója volt.
Rengeteget nevettünk az úton, beszélgettünk, kikérdezett mindent rólam, miért jöttem ebbe a kisvárosba meg mér maradok sokáig meg hasonlókat. Mindeggyikre őszíntén válaszoltam.
Egy étterembe mentünk el (nem voltak sokan ugyhogy a ruhám miatt nem kellett aggódnom) sokat beszélgettünk ott is, ő is elmondta hogy honnan érkezett, elárulta az is hogy mér nem barátkozk vele senki. Hamar eltelt az idő. Egyépként a teljes nevét is elárulta: Shon Owen.
Már megettük a kaját igy Shon elment fizetni. Fizetés után elmentünk sétálni. Ugy egy órát sétáltunk mire visszamentünk a kocsihoz. Hazafelé már nagyon fáradt voltam. Mire a házunkhoz értünk elaludtam. Shon allig tudott felkejteni, de sikerült neki.
- Holnap eléd jövök- mondta és megint megpuszilt.
- Rendben, köszi a délutánt, jól éreztem magam, szia- suttogtam mert már allig birtam fenn maradni.
- Szia.- mondta
Kikászálódtam a kocsibol és bementem, alig birtam felmenni a lépcsőn.
Közben benéztem apához már rég aludt.
Felsiettem elmentem fürödni, fogat mosni és végre aludni.
Másnap apa fél hétkor keltett fel. Szépen lassan kikászálódtam a pihe-puha ágyikómból, majd mint mindig, most is a fürdőbe mentem először. Ott megmosakodtam, és elintéztem a dolgaimat. Felöltöztem közbe és lementem reggelizni. Még szerencse hogy tegnap mielött elindultam kikészítettem a ruháimat, ami egy világos szoknya, egy piros ujjatlan és egy fekete topánka. A hajamat kiengedve hagytam. Miután elkészültem elraktam a táskámba a telefonom meg a pénztárcám.
Kint dudáltak, kinéztem az ablakon és egy fekete volvot láttam, megörültem hogy Shon télleg eljött értem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése