Másnap reggel Shon ébresztett fel. Apa már dolgozott.
Shon felhozott nekem egy tálca szalámis kenyeret.
Aranyos volt, nekem még soha senki nem hozott ágyba reggelit.
- Köszi, nagyon finomnak tűnik. - mondtam
- Nincs mit, neked bármit.
- Tudod ma mire gondoltam? -kérdeztem
- Mire?
- Ma ne menjünk suliba, úgyis biológián filmet fogunk nézni.
- Hát nem is tudom, apa nem örülne neki.
- De tegnap nem azt mondtad, hogy 18 vagy és már senki nem szólhat bele az életedbe?
- Jó, meggyőztél, hová megyünk?
- Mutatok neked egy helyet. Senki sem tudja, hogy oda szoktam menni mikor nem vagyok otthon.
Nem mondtam semmit csak ettem. Mikor megreggeliztem elmentem fürdeni és fogat mosni.
Gyorsan készen voltam.
Elindultunk. Hozzájuk vezető úton mentünk. Aszthittem hozzájuk megyünk, de tovább mentünk a házuknál.
- Hová megyünk? - kíváncsiskodtam.
- Meglepi. –mondta
- Másfél óra és ott vagyunk.
Na, jó, csak kibírom azt a másfél órát.
Odaértünk. Nagyon szép hely volt. Nagy tó volt ott. Állt ott egy kenu is.
- De gyönyörű. –mondtam
- Az, mindig ide járok ha már nem birok otthon lenni.
Csendben voltunk egy kicsit, de aztán nekikezdte a rizsát.
- Azt találtam ki mára, hogy itt leszünk egy darabig és elmegyünk hozzánk. Anyám már úgyis hiányol. Tesóim ma sincsenek otthon úgyhogy jöhetsz.
- Rendbe nekem jó csak veled legyek. –válaszoltam
- Akkor induljunk.
Kenuztunk egy kicsit, sétáltunk és lehuppantunk egy tisztásra.
Átöleltük egymást úgy ültünk ott legalább tíz percig.
- Tudod, amíg velem vagy nagyon jól érzem magam, nem érzem azt az ürességet mint azelőtt. –mondta csendben.
Mosolyogtam és megcsókoltam.
- Hány barátnőd volt előttem? –kérdeztem kíváncsian
- Előtted? Csak egy, de nem szeretett, csak a pénzem miatt. Két hét után meguntam és dobtam. Pár lány próbálkozott már nálam, de nem sikerült nekik.
- És neked? - kérdezte
- Kettő, egy Magyarországon egy meg Portugáliába.
- Portugáliába is laktam egy évet. Akkor a nagymamámnál.
- Nem rossz neked hogy ilyen távol vagy a hazádtól?
- Igazából nem hiányzik, jó vagyok most itt.
- Igen, legalább itt vagy nekem. - mosolygott.
Hamar eltel az idő, elindultunk vissza. Sajnos vissza megint lapátolni kellet a vizet de nem bántam meg.
Amint kiértünk a kocsihoz megcsörrent a telefonom. Anya volt az, nem tudtam mit akarhat.
Nem vetem fel, higgye azt hogy suliba vagyok.
Odaértünk Shonékhoz, anyukája már tényleg várt.
- Sziasztok! –kiabálta el magát Shon.
- Sziasztok, gyertek már beljebb. – sürgetett Rose.
- Anya, már megint mit csináltál? –kérdezte Shon
- Semmi rosszat most miét kell feltételezni?
- Én nem, na, mindegy csendbe maradok.
Beinvitált a konyhába és leültetett.
- Gondoltam, hogy nem mentek suliba, és ezért csináltam nektek finom ebédet, remélem, éhesek vagytok.
Bólogattunk nem volt kedvem beszélni.
- Shon, majd ebéd után menny apádnak segíteni kérlek. Valamin ügyködik a garázsba.
- Jó, menni fogok.
Ettünk, ittunk. Shon elment segíteni.
- Na, jó hogy itt vagy, nem is tudom mikor volt utoljára Shon nak barátnője. Vagy de, úgy 3 évvel ezelőtt. Nem bírtam a csajt, mindig nyivákolt itt nekem.
- Mit csináltatok tegnap, Shon nem szokott csak így eltűnni éjszakára. Vár ne is mond, mindent tudok, csak rád kell néznem. - mosolyodott el
Meg se tudtam szólalni olyan gyorsan beszélt. Na de nem baj. Mire végeztünk a takarítással lepihentünk a tévénél. Rá fél órára jött Shon is. Felmentünk a szobájába. Szép szobája volt bár nem annyira az a rendes szoba, csak egy ágy volt benne meg két szekrény meg asztal, meg egy HI-FI torony. Ja és mind semmi még külön fürdő is járt a szobájához. Leültem addig amíg fürdött.
Mikor késsz lett megkérdezte, hogy mikor induljunk el, nehogy rájöjjenek, hogy nem voltam suliba.
- Mikor induljunk?
- Mennyi az idő?
Megnézte a telóján az időt és mondta. - Kettő óra 45.
- Basszus, ugrottam fel. Indulnom kéne apa mindjárt otthon lesz, ne haragudj.
- Semmi baj, úgyis be kell mennem a városba, mert anya monda kell vennem ezt-, azt.
- Akkor jó.
- Jó, jó nyugi van, megyünk már.
Elindultunk, fél óra múlva a városba is voltunk.
Szerencsére apa még nem volt otthon, de arra akire nem számítottam ott volt.
Anya ült a lépcsőnél kettő jókora nagy bőrönddel.
- Te jó ég ez mit keres itt. - kérdeztem
- Anyukád?
- Igen, már vagy 10 éve elváltak apával.
- Értelek, na de menjél biztos téged vár.
- Rendben. -mondta miközben megcsókolt.
Kiszálltam a kocsiból és átmentem Shon oldalára.
- Holnap látlak?- kérdezte
- Persze, hisz muszáj suliba menni. –mosolyogtam el
- Na, szia. – mondta és megcsókolt.
- Szia
Elköszöntünk és már el is hajtott.
- Anya! Te mit keresel itt?- kérdeztem döbbenten
- Szia, Emily, apádhoz meg persze hozzád jöttem. Igazából hozzád, azt akartam, hogy gyere vissza Magyarországra.
- Nem megyek vissza, én itt akarok maradni, amugyis a szülinapomat is elfelejtetted minek mennék vissza. Azt se tudod hány éves vagyok.
Nem törődtem vele. Besiettem mielőtt apa hazajönne. Elkezdem csinálni az ebédet hogy ne legyen olyan morcos mint múltkor. Épphogy kész lett apa benn is volt sajna ő beengedte anyát.
- Szia, Em., Anyádat miért nem engedted be?- kíváncsiskodott.
- Nem is volt itt. –hazudtam
- Jól van mindegy mi a kaja? Ma nem álok a lábamon se. Öt műtét egymás után egy szülést is le kellet, vezessek.
- Jól van, gyere enni.
- Anyád egy darabig itt fog lakni. Légy szíves legyél normális.
- Rendben.
- Ma voltam Shonnál. Nem baj? Ma lógtam a suliból. És szeretnék veled négyszemközt beszélni.
- Jó jó, gyere enni.
- Nem vagyok éhes Shon anyukája Rose nagyon sok kaját adott, nagyon tele vagyok.
- Ne hagyj vele.
- Jó akkor maradok.
- Legalább elmondod mit akartál.
- Hát oké.
Csendben bementünk a konyhába. Merítettem mind a kettőjüknek.
- Na, mit akartál mondani?
- Hát ugye tegnap Shon itt volt, emlékszel?
- Igen, miért?
- Hát le, lefeküdtem vele.
Nagyot nézett mind a kettő.
- Nem értem mit kell nézni elmúltam 18 és szeretem Shont.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése